Balaton valahol, az éjjeli lepkék,
Szúnyogok, minden bogár szénné úgy égnek szét,
Hogy rárepülnek a fényre,
Arra az ultra-ibolya színű kékre,
Aztán a feszültséghez tapadnak,
És valami ilysemi hangot adnak, hogy

Argh...

A vonatom zakatol, néha görbe a pálya,
Hát jöhetne valaki végre, hogy a hibákat kikalapálja.
Mondjuk legyen olyan, mint az álom,
Mint Csipke Rózsika a bálon,
Ha belezúgok, nem bánom,
És a világba belekiabálom, hogy

Argh...

Én ott vagyok valahol,
Ahol a vonatom zakatol.
Én ott vagyok valahol,
Ahol a vonatom zakatol.
Én most ott vagyok valahol,
Ahol a vonatom zakatol.
Mondom ott vagyok valahol,
Igen, a vonatom zakatol.